Arctic Circle Race sífutó verseny Grönlandon
Megérkeztünk Sisimiut-ba. 3 nap alatt legyűrtük a 160km-t. Teljesen el voltunk zárva a külvilágtól, se térerő nem volt a táborban, se internet. Talán ennek is volt köszönhető, hogy mindenki összegyűlt esténként a közös sátorban és beszélgettünk, iszogattunk. Játszottunk.
Nagyon jó hangulatban telt ez a három nap. A kezdet nagyon nehéz volt, hóviharban rajtoltunk és az első 30km-en szinte végig küzdöttünk az elemekkel, az erős széllel, a szűzhóval és a rossz látási viszonyokkal. Ez nem egy átlagos sífutóverseny, itt van amikor egy-egy szakasz 3-4km-en keresztül emelkedik megállás nélkül. Ugyanilyen lejtők Is vannak teletűzdelve izgalmas kanyarokkal.
SALOMON 2014 terepfutó cipők
Ahogyan közeleg az év vége, már láthatóak, megnézhetőek a jövő évi SALOMON terepfutó cipők. Egyelőre még csak interneten és a katalógusokban, de azért vannak bizonyos helyek, ahol már tapinthatóak is.
Mi is jártunk egy ilyen helyen... A legfontosabb újdonság, hogy két teljesen különálló kategóriát vezet be a SALOMON 2014-ben: az egyik a hagyományos terepfutó cipőké, a másik a CITY TRAIL vonalé.
Milyenek is ezek az új cipők?
The North Face Bullhead

The North Face Arnuva BOA 50

Legújabb cikkek
-
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49 - X2S hírek, közösség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53 - X2S hírek, közösség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32 - blogs* Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32 - X2S hírek, közösség 1 hozzászólás Bővebben...
-
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024 Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18 - X2S hírek, közösség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
Ajánló
-
X2S 2009 - terepduatlon, Gyöngyös
Az elsõ Gyönygös-Kálváriadomb terepduatlon eredménylistája.Lejegyezve hétfő, 20 április 2009 17:10 - Eredmények Légy te az első hozzászóló!
-
X2S 2008 - Csesztve
Eredmények Kategória eredménylista Az idõmérést a X2S TEAM biztosította.Lejegyezve kedd, 13 máj. 2008 10:26 - Eredmények Légy te az első hozzászóló!
-
Életmód és hisztéria
"A görög egészségügyi minisztérium szerdán kénytelen volt hivatalos közleményben cáfolni azt a hisztériát keltõ és közvetve még halálos áldozattal is járó híresztelést, hogy az olajfák…Lejegyezve péntek, 02 február 2007 00:58 - Gondolkozunk.. Légy te az első hozzászóló! Bővebben...