A terepfutás, kedves egybegyűltek, a természet pedagógiai módszere arra, hogy emlékeztessen minket a gravitáció és a tüdőkapacitás makacs összefüggéseire. Ezen a hétvégén a terepfutás nemcsak elméleti fogalom volt, hanem kétszeres, kíméletlen, ám annál gyönyörűbb valóság. Két nap, két verseny, egy halom sár, néhány tóparti kacsa és egy olyan sportközösség, amelynek láttán még a legelszántabb karosszék-filozófus is hajlamos lenne legalább a zokniját sportosabbra cserélni.

Az egész úgy kezdődött, mint a legjobb Rejtő-regényekben: volt egy idea, egy ugrásra kész csapat, és egy pár geológiai és földrajzi kihívás, amit az istenek jókedvükben, de a komfortzóna iránti mély megvetéssel hoztak létre. Ez a csapat nem más, mint a X2S TEAM, amely már 2005 óta gyűjti a bajnoki címeket (szám szerint már száz fölött járnak), mintha azokat ingyen osztogatnák, és amelynek tagjai nem egyszerűen futnak, hanem a terepsport és a közösségi sport legmagasabb szintű, kissé mániákus nagykövetei.

Május egyik hétvégéjének tengelyét a solymári SzalamandRUN és a pilisvörösvári UBM RedRun alkotta. Két olyan esemény, amely a közösségi sport és a családi ünnep mentén mozogva bebizonyította, hogy a futás nem magányos mániákusok önsanyargatása, hanem kollektív boldogságforrás, ahol a rajt előtt még mindenki nagyon okos, a célban meg mindenki nagyon boldog és akár nagyon sáros. Mert a közösségi sport lényege pontosan ez: együtt lenni a pácban. És ahogy a nagy gondolkodók mondják, ha a pácban mindenki benne van, akkor legalább legyen rajtunk futócipő.

Ha az ember Solymár és Pesthidegkút környékén sétál az erdőben, és hirtelen elhúz mellette egy suhanó alak, akinek a pulzusa valahol a kolibrié és a Forma-1-es autó fordulatszáma között mozog, akkor jó eséllyel egy X2S TEAM versenyzőt látott. A solymári edzések ugyanis nem azok a tipikus, kellemes, tavaszi szellőben végzett kocogások, ahol az ember a legfrissebb podcastokat hallgatja, miközben ügyel rá, hogy a frizurája ne bomoljon meg. Nem. A solymári edzések a terepsport olvasztótégelyei. Itt az ösvények szépek, de nem barátságosak. Ritmusváltások, kövek, gyökerek, sár és olyan emelkedők, amelyeknél az ember komolyan elgondolkodik, hogy az evolúció során miért nem a négykézláb járást fejlesztettük tökélyre.

De ezek a solymári edzések hozzák meg azt a gyümölcsöt, amit úgy hívunk: a fiatalok fejlődése. Mert az X2S TEAM nem egy felnőtt, megkeseredett menedzserekből álló klub, akik hétvégente drága felszerelésben próbálják túlélni a kapuzárási pánikot. Ez egy valódi utánpótlás-műhely, ahol a fiatalok fejlődése szemmel látható, mérhető és stopperrel dokumentálható. Olyan műhely ez, ahol a kilencéves gyerekből nem foteledényzet, hanem nemzetközi szintű, ifjúsági válogatott terepgyerek válik, mire eléri a jogosítványhoz szükséges kort.

És mi mégis a legszebb az egészben? Az, hogy az edzésekre eljutó felnőttek is ilyen lelkes gyerekké válnak újból!

A sportolók fejlődése az X2S TEAM kötelékében nem kényszer, hanem a közösségi sport természetes folyománya. Ahol a nagyobbak tempója húzza a kisebbeket, ahol a szülő nemcsak a kocsiban várja a gyereket a fűtést rákapcsolva, hanem maga is felhúzza a cipőt, ott a sport eredmények sem maradnak el. És ezek a sport eredmények ezen a májusi hétvégén úgy potyogtak, mint az érett meggy a solymári kertekben egy kiadós vihar után.

Mert mi kell a sikerhez a terepsport világában?

Egyik kedvenc íróm, Terry Pratchett után szabadon mondhatnánk, hogy kell egy jó adag makacsság, egy pár cipő, ami nem esik le az első sárdagasztásnál, és az a szent meggyőződés, hogy a hegytetőn vár ránk a megvilágosodás (na jó, legalábbis egy kiadós izomláz). A solymári edzések pontosan ezt a mentális és fizikai keménységet égetik bele a fiatalokba. Amikor a terepfutás hirtelen átvált „meredek falatba”, a megszerzett rutin diktálja a lépést: nincs duma, nincs panasz, csak a precíz sportmunka.

A hétvége hősei és a gravitáció kudarca

Most pedig beszéljünk arról a fiatalemberről, aki gyanúm szerint valamilyen titkos paktumot kötött a helyi fizikai törvények kijátszására. Völgyi Balázs ugyanis nem egyszerűen fut, hanem egyfajta dinamikus eleganciával lép túl a hepehupa fogalmán. Völgyi Balázs a hazai terepfutás egyik legnagyobb ígérete, és ezt a solymári SzalamandRUN Terep 11-es távján úgy mutatta be, hogy a stopper kezelőinek is leesett az álla. 50 perc és 11 másodperc. Egy olyan 11,3 kilométeres pályán, ahol a szintkülönbséget nem centiméterben, hanem komoly lélegzetvételekben mérik. Ez 4:26-os átlagtempó. Aszfalton is szép, de a solymári erdőben, ahol a fák ágai és a kövek folyamatosan megpróbálják közelebbről megismerni a futó arcát, ez tiszta zsenialitás.

Völgyi Balázs nem elégedett meg ennyivel. Mert ha egy X2S TEAM sportolónak van egy szabad hétvégéje, akkor ő nem a kanapén nézi a meccset. Másnap, vasárnap, Völgyi Balázs fogta magát, átruccant Pilisvörösvárra az UBM RedRunra, és ha már ott volt, a 7 kilométeres távon is futott egy olyat, amitől a Kacsa-tó környéki madarak is elfelejtettek hápogni. 24:43-as idő, ami 3:32 perc/km-es tempót jelent. Ezt a sebességet az átlagpolgár kerékpárral is csak akkor éri el, ha komoly hátszél van, és a lejtő végén egy nagyobb szakadék várja.

Ez a fajta kettős győzelem, ez a brutális sport eredmények sorozat nem a véletlen műve. Völgyi Balázs sporttörténete maga az X2S TEAM sikersztorija: 9 évesen került a csapat közegébe a solymári edzések alkalmával, és azóta gyűjti az olyan trófeákat, mint az Ultra Trail Szilvásvárad-győzelem, a nemzetközi Julian Alps by UTMB eredmények, vagy az ifjúsági válogatottság. Völgyi Balázs példája a tökéletes bizonyíték arra, mit jelent a fiatalok fejlődése, ha a tehetség találkozik a megfelelő szakmai háttérrel és egy olyan csapattal, ahol a terepsport nem hobbi, hanem életforma. Völgyi Balázs nem beszél a sikerről; ő egyszerűen megérkezik a rajthoz, húz egy kondenzcsíkot, majd a célban udvariasan megköszöni a versenyt.

Ha azt hitték, hogy a lányok lemaradtak ebben a pilisi rohanásban, akkor nagyon tévednek. Mrożek valószínűleg egy zseniálisan abszurd „levélkét” írt volna arról, hogyan győzi le egy 17 év alatti leányzó a teljes felnőtt női mezőnyt, miközben úgy néz ki, mintha csak a boltba ugrott volna le egy liter tejért. Türk Lili ugyanis pontosan ezt tette. A SzalamandRUN Terep 11 kilométeres női versenyét Türk Lili nyerte meg 1:03:47-es idővel. Hangsúlyozom: abszolút női győztesként, maga mögé utasítva a rutinosabb, idősebb versenyzőket.

A terepfutás világa már kezdi megszokni, hogy a Türk Lili név a rajtlistán egyet jelent a dobogós helyek radikális újraelosztásával. Az X2S TEAM csapatban felnőtt Lili ugyanis nemcsak Solymáron mutatott klasszist, hanem a pilisvörösvári UBM RedRunon is halmozta az élvezeteket. Két nap alatt két különböző pályakarakter? Semmi gond. Szombaton a hegyi terepfutás nehézségei, vasárnap pedig a gyors, pörgős vörösvári pálya. Lili a RedRunon először a 2 km-es U15-ös futamot nyerte meg (8:27), majd közvetlenül utána a 7 km-es junior mezőnyben is abszolút elsőként ért célba (29:38), alig néhány másodperccel a felnőtt győztes előtt.

Ez a kislány már most olyan sportmúlttal rendelkezik – OCR világbajnoki helyezések, Spartan dobogók –, amely egy felnőttnek is becsületére válna. És a családi gének sem pihennek: húga, Türk Sára szintén ott loholt a nyomában. Sára a SzalamandRUN 3 kilométeres futamában a negyedik helyen zárt (14:20), a RedRunon pedig két távon is megmutatta, hogy a Türk család nem a tévé előtt tölti a vasárnap délelőttöt. Ezek a sport eredmények nemcsak a családi vitrint díszítik, hanem a solymári és környékbeli fiatalok fejlődése iránti elkötelezettség legszebb bizonyítékai. Amikor futnak, a terepsport hirtelen nagyon egyszerűnek tűnik: elindulsz, gyorsan futsz, és te érsz be először. A valóságban persze mögöttük ott vannak a solymári edzések, de ezt a fiatalok olyan könnyedséggel tálalják, hogy az ember szinte kedvet kap a szenvedéshez.

Hogy az X2S TEAM dominanciája teljes legyen, a rövidebb távokon is solymári színekben pompázott a dobogó. A SzalamandRUN Terep 5-ös távján a férfiaknál Perl Bálint harcolta ki a harmadik helyet (20:26). Bálint nem az a típus, aki sokat teketóriázik; ha meglát egy emelkedőt, ő nem azon gondolkodik, hogyan kerülje meg, hanem azon, milyen sebességfokozatban tudja letarolni. És hogy a hétvége kerek legyen, másnap a pilisvörösvári UBM RedRun 3,5 kilométeres futamán Perl Bálint nemes egyszerűséggel abszolút győztesként zárt (13:51), olyan tempót diktálva, ami után a nézők csak a hangrobbanást hallották a tóparton.

A solymári Terep 5 kilométeres távon Csehi Dávid a kilencedik helyen futott be, ami a saját korosztályában egy bivalyerős második helyet jelentett. Dávidot alapvetően az OCR (akadályfutó) versenyekről ismeri a világ, ahol világkupa-aranyakat és országos bajnoki címeket gyűjt, úgyhogy a solymári emelkedők neki olyanok voltak, mint átlagembernek a plázában a mozgólépcső – csak kicsit meredekebbek. És Dávid nem is szeret futni...

A lányoknál Márki Gabriella az 5. helyen hozta a kötelező, stabil X2S TEAM formát az erős női mezőnyben (28:42). És ha már a legkisebbeknél tartunk, a fiatalok fejlődése kategória abszolút győztese szellemiségben a csapat legfiatalabbja, Bujdos Sára lehetne. Sára a solymári 1000 méteres gyerekfutamban hatalmas csatában, mindössze pár másodperccel lemaradva a győztestől, az abszolút harmadik helyen végzett (4:17), saját korosztályában második lett. Másnap Vörösváron a 2 km-es népes mezőnyben a 7. helyen zárt. Az ilyen sport eredmények láttán Karinthy valószínűleg elgondolkodott volna egy „Utazás a tüdőm körül” című folytatáson, mert ami ezekben a gyerekekben lakik, az nem egyszerűen energia, hanem tiszta, sűrített életöröm.

De ne higgyük, hogy a terepfutas csak a fiatal suhancok privilégiuma. A SzalamandRUN terepmaratonja (43,2 km) az a hely, ahol a cipőmárka már teljesen mindegy, ott már csak az ember és a hegy belső monológja számít. Harminc kilométer után az ember már nem a győzelemről ábrándozik, hanem arról a halk belső hangról, amelyik gúnyosan megkérdezi: „Biztos, hogy ez a te hobbid, barátom? Nem lenne jobb most egy tál pörkölt mellett ülni?”

A női maratont az az utánozhatatlan Mag Erika nyerte meg (4:18:21), aki nemcsak a női mezőnyt tarolta le, hanem az összesített versenyben is a második legjobb időt futotta. Erika nem ma kezdte a szakmát: Spartathlon-teljesítő (tudjátokk, az a kis 246 kilométeres kocogás Görögországban), ultrafutó, futóedző, az Ultrabalaton Trail győztese. Amikor ő fut a solymári erdőben, a fák tisztelettel hajolnak meg előtte, a hegy pedig udvariasan visszahúzódik.

És hogy a generációs ív teljesen bezáruljon, említsük meg a pilisvörösvári verseny „csapat korelnökét”, az X2S TEAM örökifjú tagját, Türk Jánost, aki a 14 kilométeres senior mezőnyben a harmadik helyen végzett (1:17:23). Ez a teljesítmény a legszebb bizonyíték arra, hogy a közösségi sport nem korfüggő. A kor nem kifogás, legfeljebb egy kicsit hosszabb bemelegítést igényel a rajt előtt.

János példája mutatja meg a fiataloknak, hogy a terepsport nem egy-két szezonra szóló fellángolás, hanem egy egész életet megtartó, formában tartó kötelék.

De mégis miért jó a pácban lenni?

Ha mindezt a sok adatot, nevet és eredményt egybegyúrjuk, mint nagymama a vasárnapi tésztát, egyetlen világos kép rajzolódik ki előttünk: Solymár és a Pilis környéke nemcsak a szép kilátásról és a tiszta levegőről híres, hanem arról a hihetetlen energiáról, amit a terepfutás és az X2S TEAM biztosít tagjainak. A solymári edzések keménysége, a közösségi sport összetartó ereje és a fiatalok fejlődése mind-mind összeadódnak ezekben a fantasztikus sport eredményekben.

Ez a hétvége nem egyszerűen futóversenyekről szólt. Ez a terepsport ünnepe volt, egy olyan kétnapos fesztivál, ahol a legkisebb ovifutótól a Spartathlon-legendáig mindenki ugyanazt a nyelvet beszélte. A nyelv pedig egyszerű: lépés, levegő, emelkedő, mosoly. Az X2S TEAM sportolói – Völgyi Balázs, Türk Lili, Perl Bálint, Csehi Dávid és a többiek – megmutatták, hogy a tehetség és a közösség ereje mire képes.

Jövőre pedig jöjjenek még többen! Mert ha a sportos pácban úgyis benne van mindenki, akkor miért ne töltenénk azt a pácot egy jó minőségű futócipőben, a solymári erdő csodás ösvényein, ahol a terep a legjobb barátunk és a legszigorúbb tanárunk? Nem kell mindenkinek 3:30-as tempóban száguldani, nem kell mindenkinek kupákkal hazatérnie. De ott lenni, ahol a gyerekek sprintelnek, a szülők rekedtre szurkolják magukat, és a célban a fáradtságtól elcsigázott arcokon átüt a tiszta boldogság – nos, ez az, amiért érdemes felvenni a futócipőt.

Mert a hegy vár, az X2S TEAM és az edzések pedig garantálják, hogy az út nem lesz unalmas.

Ha olyan közösséget keresel, ahol a terepfutás, az OCR, a triatlon és a természetben végzett edzés nem külön világok, hanem egy közös életforma részei, akkor a X2S TEAM-hez való csatlakozás 2026-ben is nagyon is jó döntés.

Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu