Az első nap utolsó 27 kilométere már egyszerűbb volt a célba érve már a nap is kisütött. Nem akartam túlzottan kihajtani magam az első napon, de a célban úgy éreztem, hogy képtelenség lesz számomra még két napig ennyit szenvedni. Abszolút 6.-nak értem be a célba, amivel tökéletesen elégedett voltam, de az elsőktől tetemes hátrányt kaptam és ez picit bosszantott.
Valószínűleg a szép időnek, a finom vacsorának, (amit nem mellesleg én főztem) és a szupermeleg The North Face hálózsákomnak hála, igazán frissen ébredtem másnap. Sátortársam a szlovén Bobi (Klement Bauer élvonalbeli világkupás biatlonos) jóval gyűröttebb fejjel ébredt és panaszkodott, hogy nagyon fázott. Ezen jót röhögtünk, mert az ő hálózsákja elvileg -40 celsiusig van kalibrálva. Az enyém csak -18-ig, viszont ő fázott , pedig éjjel nem volt hidegebb -16 – 18 foknál…
Másnap gyönyörű időben (-13, szikrázó napsütés )vágtunk neki az első napinál közel 10km-el rövidebb távnak. Extrém meredek lejtők és emelkedők jellemezték ezt a napot. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeken csatáztunk picit a jobb helyezésekért. Az első pár kilométeren annyira jól éreztem magam, hogy még vezettem is a versenyt. A szakasz végén 4. –ként értem célba egészen közel a leggyorsabbakhoz.
Ismét nagy létszámú, hosszan elnyújtott vacsora és egy kis közösségi vaxolás következett. Éreztük, hogy csípős hideg less az éjjel, mert már a délutáni napsütésben is -16 fok alá esett a hőmérséklet.
A szervezők megleptek minket grönlandi csemegékkel. Garnélarákot, szárított hering,et, bálnahúst, óriás rákokat és rénszarvashúst lehetett kóstolgatni a kutyák által a táborba húzott óriás szánokról. Nagyon sokat azért nem kóvályogtunk a hidegben, mert kezdett átfagyni mindenünk. Vizet forraltunk és melegpalackot helyeztünk a hálózsákunkba ágymelegítő gyanánt.
A közösségi sátorban közben pár visszajáró fanatikus riogatta a zöldfülű kezdőket, hogy szerintük -30 körüli éjszaka jön, mert csillagos az égbolt és már este 7-kor -20 alá esett a higany. Sokan felhasználták az izolációs fóliát és beletekerték magukat, utána bújtak a hálózsákba. Nekem nem volt kedvem ennyit perverzkedni lefekvés előtt, ezért alul aláöltözetben, felül pedig tollkabátban belebújtam a hálózsákomba és élveztem a melegvizes palack melegét a lábfejem környékén. Éjjel 3 körül felébredtem egy rituális pisiléshez, szerintem szlovén barátom házilag főzött likőrözött szesze miatt, és lenyűgözve bámultam az északi fényeket.
Egy zöldes mozgó bigyó a levegőben, ami félig meddig uszó fénycsóvákhoz hasonlít. A biztonsági kedvéért megkérdeztem reggel egy helyi önkéntest, hogy biztosan északi fényeket láttam. Megnyugtatott, hogy nincsen diszkó a környéken, szóval minden bizonnyal északi fények voltak. Egyébként a helyi figurák hatalmasakat nevetnek mindenkin, aki annyira odavan az északi fényekért, hogy kimászik értük a szabadba az éjjel kellős közepén.
A lényeg, hogy félig meddig igaza lett a visszatérő fanatikus brigádnak és tényleg hideg éjjelen voltunk túl. Egyesek szerint -26, de van aki szerint -31 fokot mértek a sátrak környékén. Az biztos hogy hideg lehetett, mert még a rajtban is -21 fok volt, pedig már jó ideje fent volt a nap. Az első órában az arcunkra fagyott a mosoly, mert az árnyékos helyeken tényleg piszok hideg volt. Főleg azokon a részeken büntetett nagyon, ahol 60km/h-val száguldottunk lefelé.
A mai napon egészen jól éreztem magam és az erőmet szépen beosztva stílusosan 3.-ként értem a célba, a sokszoros összetett győztes grönlandi Martin Moller és szlovén hálótársam Klement Bauer mögött Sisimiut-ba. A mai, azaz utolsó napon kétszer is meg kellett állnom, Először azért, mert annyira gyönyörű helyre érkeztem, hogy úgy éreztem jól a memóriámba kell vésnem ezt a lenyűgöző látványt, mert egyáltalán nem biztos, hogy valaha vissza jutok majd ide hátralevő életemben.
A második megállásom akkor volt, amikor az előttem haladó 3.helyen futó grönlandi srác óriásit esett az egyik gyors lejtőben. Megkérdeztem, hogy minden rendben van-e vele. Ott akkor azt mondta, hogy minden oké és jött is velem utána egy jó darabig, majd az utolsó 20km-en eltűnt mögülem. A célban aránylag sokáig vártam rá. A célba érés után összeesett és kórházba szállították hypothermiával. Kihűlt és kiszáradt a szervezete. Összetettben megőrizte harmadik helyét és az eredményhirdetés közepén meg is érkezett a kórházból, hogy felállhasson a dobogóra. Természetesen ő kapta a legnagyobb tapsot.
A második és harmadik nap jó menteinek hála le tudtam dolgozni az első napi tetemes hátrányomból és egy helyet előre tudtam lépni az abszolút sorrendben. Első Magyar indulóként az Arctic Circle Race-en abszolút 5. helyen értem célba az összesítésben.
A legnagyobb tisztelet úgy gondolom ,hogy mégsem a győzteseknek jár. Az én szememben az igazi hősök azok az indulók és teljesítők voltak, akik minden “komolyabb” sífutó előélet nélkül teljesítették a távot. A túlsúlyos grönlandi anyuka, a 65 éves fiatalember, a közel száz kilós tunéziai adománygyűjtő, akiknek már az első nap első pár lépése is agonizációnak tűnt, ők bárkinek leckét adhatnának küzdeni tudásból.
A verseny hivatalos magyar hírei: terepsport.hu
A verseny weboldala: ACR
