Tóth Viktor
2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is.
Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.
Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.
X2S TEAM 2026 – közösség, amelyben nemcsak edzel, hanem együtt fejlődsz és együtt versenyzel
A X2S TEAM nem egyszerűen egy sportegyesület, hanem egy olyan multisport közösség, ahol a terepfutás, az OCR / akadálysport, az XTERRA, a tereptriatlon és a terepduatlon vannak a fókuszban, miközben az Ironman, az MTB és más állóképességi kihívások is természetes részei a csapat életének. A 2005 óta aktív csapat nyitott az új jelentkezőkre, egyszerre komoly, eredményes és családias közeg azoknak, akik nem csak nevezni akarnak a versenyekre, nemcsak jó eredmémnyeket akarnak elérni, hanem közösségi élményt szeretnének átélni.
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
10 éve indult az egyik első magyar OCR / akadályfutás / akadálysport rendezvénysorozat a Bánki-tó partján. A Running Warriors azóta is kiemelkedő eseménye a magyar akadálysportnak és a 10 éves jubileumi futam méltó megünneplése volt az is, hogy a magyar kupafutam helyezések mellé Világkupa pontokat, helyezéseket is lehetett szerezni. A számos magyar dobogós helyezés mellett a sokszínű nemzetközi eredményeknek is tapsolhatott a közönség - miközben a jubileumi rendezvény hatalmas és finom tortájából falatozott. A mezőny legjobb teljesítése Nagy Adrienn és Miskolczi Roland nevéhez fűződik.
A X2S TEAM tagja Csehi Dávid pedig a világkupafutam korosztályos aranyérmét hozta el a csapatnak!
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
Az X2S TEAM fiatal sportolói ismét megmutatták, hogy az időjárás nehézségei nem tudják őket eltántorítani a sikertől. Persze kinek van kedve futni amikor zuhog az eső és fúj a hideg szél? Pilisvörösváron több százan bizonyították, hogy a legrosszabb időjárás sem lehet akadálya egy futóversenyen való elindulásnak. A pilisvörösvári 4. UBM RedRun minden korosztálynak izgalmas és szép versenyt kínált, ahol nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok és a gyerekek is óriási versenyt vívtak - önmagukkal, egymással és a körülményekkel.
Legújabb cikkek
-
X2S TEAM 2026 – közösség, amelyben nemcsak edzel, hanem együtt fejlődsz és együtt versenyzel
Lejegyezve csütörtök, 16 április 2026 23:46
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
- blogs*
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
- X2S hírek, közösség
1 hozzászólás
Bővebben...
Ajánló
-
Alpine PRO futózsák
Alpine PRO futózsákLejegyezve péntek, 08 december 2006 13:20 - Egészség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Varga Milán első OCR éve a X2S TEAM színeiben
Lejegyezve kedd, 23 január 2024 15:52 - X2S hírek, közösség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
Az edzéseket, amint látható a képeken is, rendkívül szeretem, el se tudom képzelni az életem e nélkül a sport nélkül. Nagyon nagyon örülök hogy rátaláltam… -
X2S 2008 - Piliscsaba terepduatlon és terepfutás
X2S tereptriatlon - MEFS - Piliscsaba SE Eredmények Részletes duatlon végeredmény xls-ben 2008-as pontverseny végeredménye Gyerek duatlon végeredménye Futóverseny végeredménye (felnõtt) Futóverseny végeredménye (gyerek) A…Lejegyezve péntek, 17 október 2008 03:00 - Eredmények Légy te az első hozzászóló!



