
Tóth Viktor
2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is.
Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.
Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.
XREID NORWAY ultra terepfutás 2018
A minden évben más helyszínen megrendezett norvég Xreid ultrának idén a Jotunheiemen Nemzetipark adott otthont. A Dél-Norvégiában elterülő 3500 négyzetkilométeres terület különlegessége, hogy itt található az ország 29 legmagasabb hegycsúcsa.
Farkasdi Edina interjú - biztos befutó a stressz ellen a futás
(megjelent a 24.hu weboldalon) Manapság a futás a legnépszerűbb népsport, mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki már elindult valamelyik maratoni megmérettetésen. Van, aki fitt szeretne maradni, van, aki egészséges, és van, aki pedig fogyni vágyik. De a futók a stresszt is jobban kezelik, mert ez a mozgásforma az egyik legjobb lelki villámhárító is egyben.Farkasdi Edina személyi edzővel és dietetikussal beszélgettünk.
XTERRA fórum Poór Brigivel
Poór Brigi élménybeszámolója a hawaii XTERRA világbajnokságról.
Beszélgetés a tereptriatlon szépségeiről, érdekességeiről, edzésekről, felszerelésről.
2017 november 9., csütörtök
TREXPERT OUTDOOR bolt (Bartók Béla út, Budapest 1114 | )
Legújabb cikkek
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32 - blogs* Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32 - X2S hírek, közösség 1 hozzászólás Bővebben...
-
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024 Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18 - X2S hírek, közösség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Csapatkedvezmények 2024 Lejegyezve kedd, 08 október 2024 11:24 - Csapatinfo Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Runners Lab Lejegyezve hétfő, 07 október 2024 15:51 - Partnerek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
Ajánló
-
Ostoros X2S tereptriatlon 2010
A XIX. ostorosi tereptriatlon verseny eredményei. Sáros, nehéz pályával és nagyon sok defekttel kellett megküzdeniük a versenyzőknek. Nagyzserű hangulatú verseny - 2011-ben jubileumi verseny: XX.…Lejegyezve vasárnap, 08 augusztus 2010 00:19 - Eredmények Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
X2S 2008 - Ostoros
ZF HUngária - X2S tereptriatlon Eredmények (xls , pdf )Lejegyezve vasárnap, 03 augusztus 2008 08:36 - Eredmények Légy te az első hozzászóló!
-
Cirque Du Soleil
Egy különleges és látványos cirkuszi világ, ahol nincsenek állatszereplõk, ahol az egész társulat egy csapatként dolgozik az elõadásért, ahol a jelmezek és a zene…Lejegyezve vasárnap, 24 december 2006 23:53 - Egészség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...