Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Annak idején, amikor megismertem a páromat, Zitát, ő már a tagja volt ennek a csoportnak. Akkor még külön éltünk, én a XII. kerületben, ő pedig Solymáron, így volt köztünk kb. 13 km távolság, földrajzilag. Mindig kérdezgette, hogy mikor megyek vele edzésre, és nekem volt kifogásom azonnal:
„Messze lakunk egymástól, bonyolult lenne így megszervezni az oda- és visszajutást. Ha majd együtt lakunk, akkor megyek.”
Előtte aktívan sportoltam, de a motorbalesetem után valahogy nem volt kedvem visszatérni a mozgáshoz. Jobbnál jobb kifogásokat találtam…
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
Ez volt az első teljes évem, hogy Tóth Viktor irányítása alapján készülök az Ironman és más triatlon versenyekre, az ő terveit követve a csapat színeiben. Azt hittem könnyebb lesz a teljesen egyedül edzés - viszont ez nem így lett. Vannak nehezebb napok, időszak amikor egyedül nehéz edzeni, viszont örülök, hogy legalább heti 1x a közösségi edzésen is részt tudok venni.
Az évem tele volt élményekkel, több célomat elértem - viszont 2025-re még több és nagyobb célokkal tervezek! Remélem még több egyéni csúccsal zárhatom majd az évet és még többször állhatok majd dobogón X2S Team színeiben.
Runners Lab
A X2S TEAM régi-új partnere a RUNNER'S LAB, Dr. Gál Tibor futó és multisport boltja, műhelye, diagnosztikai központja. A 2000-es évek elején még a SAUCONY Nagyköveti programban kezdtük el a közös munkát, a kapcsolat azóta is töretlen. Az X2S TEAM történetében Tibor folyamatosan aktív szereplő volt és ez nem szűnt meg az utóbbi pár év inaktivitása közben sem. Amióta a csapat újból aktív és tevékeny, a kapcsolat ismét megerősödött.
Türk Műanyag
Társaságunk sorozatban gyártható és egyedi műanyag termékeket állít elő, termékeink megtalálhatóak az élelmiszeriparban, higiéniai technológiákban, uszodatechnikában, vízelvezetési és légtechnikai berendezésekben ugyanúgy, mint a borászatban; például úszófedeles vagy fix tetős tartályok és egyéb termékek formájában.
Cégünk főként konfekcionált műanyag termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozik. Termékeinket üzemünkben magas technológiai követelményeknek megfelelően korszerű gépekkel, DVS ajánlásai szerint készítjük.
Legújabb cikkek
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32 - blogs* Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32 - X2S hírek, közösség 1 hozzászólás Bővebben...
-
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024 Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18 - X2S hírek, közösség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Csapatkedvezmények 2024 Lejegyezve kedd, 08 október 2024 11:24 - Csapatinfo Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Runners Lab Lejegyezve hétfő, 07 október 2024 15:51 - Partnerek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
Ajánló
-
Élet és halál a Monty Python után
Rövid összefoglalás a társulat tagjainak jelenlegi életérõl.Lejegyezve vasárnap, 24 december 2006 23:49 - Egészség Légy te az első hozzászóló!
-
X2S 2008 - Ostoros
ZF HUngária - X2S tereptriatlon Eredmények (xls , pdf )Lejegyezve vasárnap, 03 augusztus 2008 08:36 - Eredmények Légy te az első hozzászóló!
-
2010 évi közhasznúsági beszámoló
2010 évi közhasznúsági beszámoló.Lejegyezve hétfő, 28 március 2011 09:46 - Hivatalos Légy te az első hozzászóló! Bővebben...