phone 

Hungary (+36)

70.70.84.474

A terepfutásban mindig van kiszámíthatatlanság... Aki közelebbről ismer, családtag, barát, munkatárs, sporttárs, az tudja min mentem át az elmúlt két hónapban. A Kör első sikertelen próbálkozása után, sokan napokig nem is mertek rákérdezni a dolgokra.

" Mi történt? Hogy volt? Sérülés? Eléhezés? Időjárás?" Egyik sem!

 

Bevallom, kellet két hét mire mentálisan kezdtem összeszedni magam. Sokat segített mindenki, a maga módján még akkor is, ha nem is tudott róla. A Mátra Maraton jó figyelemelterelő volt, a Piliscsabai Terepfesztiválon, pedig a csapattársak öntöttek belém lelket.

A kommentek a barátoktól, futótársaktól, mindenkitől, egy pici nyomást helyeztek rám. Úgy éreztem, adós maradtam nekik, de főleg magamnak. Aztán elkezdtem mocorogni! Mind a futás terén, mind pedig fejben. Nézegettem a naptárt, hol van olyan nap, amikor nincs verseny és még az időjárás is kedvező lehet. Ez utóbbi persze a Börzsönyben nem létezik!

Itt nem lehet tervezni! Türk Jani jelenlegi főnököm és egykori csapattársam is maximálisan támogatott! Szóljak, mikor szeretnék menni, a szabadságra ne legyen gondom. Azért persze igyekeztem nem visszaélni a helyzettel.

Szeptember végén két fontos versenyem is volt, a Dupla Élmény nem az eredményesség miatt, hanem mert Papp Bálint barátomat sikerült rávenni az indulásra és nem szerettem volna cserbenhagyni. A másik a Dpfp. 4. fordulója, ami az év végi összetett miatt, és mert ide Taller András barátomat sikerült elcsábítani a váltóba. Nos, már a Dupla Élmény után tudtam, idén még egyszer nekivágok. Az esztergomi verseny után már az időpont is megvolt, persze ezt annyira nem reklámoztam.

Két szabad hétvége!

Irány a rengeteg, Drégelyvár-Királyrét, aztán Nagy-Hideg-hegy-Drégelyvár. Bejártam, megnéztem, élveztem, szenvedtem. Ezt követően Csanyáéknak szóltam, megint megyek. Munkahelyemen is kértem 1 nap szabadságot. Volt még egy hétvége a Bükkben. Kellett is, oldódott a feszültség, egészen addig, amíg ki nem derült Speró és Lőw András is azt a napot választották. Ráadásul az időjárás is folyamatosan romlik!

Eljött a nagy nap. Kelés 3-kor, reggelire felvágott és zsemle, kávé, izo ital. Az útra tésztát főztem, amíg felérünk, csipegetek. Felhős égbolt, fúj a szél, ami nem baj szárít, 7-10 fok. Ahogy közeledünk, nő a feszültség bennem, ráadásul Vác után vizesedett az út. Nem a hajnali párától!

Szokolya felé megálltunk egy kétbetűsre, ekkor már tudtam itt éjjel esett. Felérve Királyrétre, nagy morajlás szerű hang fogad. Fújna a szél? Kilépve az autóból, egyből lejön ez bizony a patak! Iszonyat mennyiségű víz zúdult le rajta. Minden tocsogott a víztől! Katának megpróbáltam összerakni, mit hozzon fel NHH-ra, még a cipővel kiegészítette. Most egyedül jött reggel, így arra is építeni kellett, egyedül kell felcipelnie.

Átöltöztem, próbáltam picit melegíteni, bekapcsoltam a jeladót, a GPS-t, a fejlámpát. Kicsit kocogtam fel-le, próbáltam oldani a felgyülemlett feszültséget. Felvettem a hátiszákot, még egyszer átgondoltam a dolgokat és nekivágtam. Irány fel a zöldön. Ahogy távolodom a pataktól, úgy lett egyre halkabb az erdő. Sötét és vízes volt minden.

terkep

A SALOMON SC3 GTX- ben indultam, amit jól befújtam impregnálóval. Jól is bírta, inkább csak a lábszáram lett vízes a belógó fűtől. Aztán jött az első patak átkelés, ami már megmozgatta az ember agyát. Augusztusban is esett az eső, de két szökkenéssel át lehetett rajta menni. Ez most is így volt, azzal a különbséggel most keresni kellett a lehetőséget. Próbáltam vigyázni, ne mindjárt az elején essek bele. Közben őzek törték meg a csendet, ahogy a fák között szökkentek a lámpa fényétől távolabb. Rá a sárga keresztre, ezzel meg is kezdődött a mászás. Nem siettem, csakúgy, mint először, ennek ellenére benéztem egy fordulót, de hamar észrevettem és visszatértem a jó útra. Felkapaszkodtam az első csúcsra Szép-bérc, itt jó vizes lettem a térdig érő fűben, hiába vigyáztam. A cipő jól tartotta magát.

Indulás vissza a keresztre és Kisírtáspuszta. A következő patak már komoly fejtörést okozott. Átkelve rajta, kb. száz méterre tőlem, egy vaddisznó kocogott velem szemben az úton. Felnézet, vissza, lépett még párat ekkor esett le neki, itt más is van. Még egyszer rám nézett, ekkor már volt egy bot a kezemben és épp kurjantottam, volna, de nem volt rá szükség. Behúzta a kéziféket és bevetette magát a sűrűbe. Hangosan felnevettem a reakcióján. Itt már világosodott és a fejlámpát is kikapcsoltam. Haladtam tovább, néha kisebb párafolton keresztül. Az idő jól tartotta magát, volt ahol fújt a szél, de ez nem zavart. Fel a zöldön a kereszthez, gyönyörű panorámával, aztán irány Márianosztra.

Itt néztem először az órára és láttam jobban állok, mint a múltkor. Kifelé haladva, választanom kellett, maradok az úton, ami sáros, vagy megint a réten a vizes fűbe megyek. Most az útat választottam, mivel a cipőm még mindig tartotta magát. Fel a Nagy- Gallára, itt kettéoszlott az idő. Jobbra mindent felhő borított, balra tiszta volt minden. Irány Nagybörzsöny, el az ifjúsági tábor mellett és itt jött a következő feladat. A patakon való átkelés megint megdolgoztatott! Nehezen találtam egy keresztbe dőlt fát, ami stabilnak tűnt, viszont nem volt hol kapaszkodni. Óvatosan nekiindultam, innen még 10 km. NHH és utána sem tudnak cipőt szárítani. Átértem, aztán pár méter után még egy, igaz kisebb átkelés. Irány a meredek. Ezt nagyon megjegyeztem, augusztusban itt találkoztam egy gombaszedő emberkével. Felfelé kapaszkodva Speróék is eszembe jutottak, vajon mennyire járhatnak tőlem. Itt próbáltam Katát is elérni, hogy az utolsó 10-en belül vagyok, de nem sikerült.

Tovább haladtam és nem győztem betelni az erdő adta szépségekkel. A színek, a robajló patakok, a fel-feltűnő őzek és muflonok, a levegő tisztasága! NHH-ra kapaszkodva, megint az órámra néztem. Hű ez jól néz ki, de tudtam a következő szakasz hosszú lesz és nehéz. Felérve a turistaházhoz, Kata észre sem vette, amikor bementem, csak amikor leraktam a telefonomat az asztalra. Átpakoltam mindent a másik zsákba, megtörölköztem, átvettem a száraz cuccokat és a cipőt is. Ittam egy kólát és egy regenerálót, tele pakoltam a zsebem. Közben kérdeztem Speróékról, ettem sajtot, ami jól is esett, a nutellával megkent kalácsból is talán egyet. Egyet vittem is magammal és indultam a lefelének. Itt már felvettem az őszi sapit, ami jól is jött a lefelében. A kék háromszögön haladva, egyre hangosabb lett a patak. Gyönyörű volt látni, ahogy összeforrnak a hegyről lezúduló patakok! Aztán jött egy pofon! Ekkor a Fellraiser volt rajtam, ami nem a vízállóságáról híres és bizony figyelmetlen voltam.

A Csarna-patakon való átkelés nem sikerült szárazon. Egy faágat akartam megnézni mennyire stabil, de elvesztettem az egyensúlyom. Az ág eltört, balláb bokáig vízbe. Elkerülve, hogy hasaljak a patakba, jobb lábbal is beleléptem. Ennyit a száraz cipőről! Nem volt mit tenni haladtam tovább Magyar-völgy felé. Onnan elkezdtem kapaszkodni Salgóvár és Hollókő. Iszonyat szép helyek, örültem, hogy világosban értem ide. Nem volt egyszerű ide sem felmászni! Két hete száraz volt minden, most vizes és a lehullott levelek beborítottak mindent. Hollókőnél most sem tudtam megbarátkozni azzal a szakasszal, amiről most is az jutott eszembe, mintha 2-3 Kamaz követ borítottak volna oda. Világos pallag, aztán Feketevölgy ahol a panzióból néhány turista is próbálkozott a patakon átkelni. Milyen meglepő, a patak szintje itt is legalább kétszeresére volt duzzadva. Gyorsan felmértem a helyzetet és nem volt más választás a két villanyoszlopból kreált híd maradt. Nem kockáztattam, ülve keltem át rajta, aztán nekivágtam a felfelének. Itt már kezdett sötétedni, mivel be is volt borulva nem könnyített a helyzeten.

Lámpa még nem kellett, viszont éreztem lesz, itt valami meglepi. Felértem és indultam lefelé a zöld kereszten, hosszú futható rész. Letérve a széles útról az ösvényen még mindig lámpa nélkül haladtam. A pataknál baloldalon kellett volna haladnom egy darabig, aztán átkelni rajta. Nos, első alkalommal se volt egyszerű és két hete, amikor szárazon voltam itt akkor is problémás volt. Észrevettem, ha itt átkelek az új jelzésen és balra tartok, ugyanannyi út, de talán megúszom a csalánost. Egy darabig nem is volt gond, a patakon sikeresen átértem és elindultam balra.

felszereles

Itt viszont az erdészeti út annyira sáros volt, hogy lábszár középig süllyedtem a sárba. Gyorsan próbáltam szilárd talajt találni, de rájöttem felesleges keresgélnem. A legjobb helyen is bokáig süllyedtem. Amikor már azt hittem jobb a helyzet, még mindig volt pár nehezen járható szakasz. Ez Királyházánál az aszfalton lett jobb. Itt már a lámpát is használnom kellett. Végre tudtam haladni, bár a cipőm tele volt sárral, de nem érdekelt, próbáltam kiverni minden negatívumot a fejemből. Innen még kb. 15 km a következő frissítés. Felfelé a sárga pöttyön próbáltam rendbe tenni magam fejben. Muszáj volt, a tetőről hosszú lefelé jött, majd széles erdei út ahhoz a részhez, ahol az első próbálkozásnál egyrészt a GPS-en lévő track butításának, másrészt az én pár perc alatt bekövetkező széthullásomnak, feladtam fejben és csak bevánszorogtam Drégelyvár alá.

Nos, most ellentétben az augusztusi Ákos nótával (ami az "Áradás" volt), most a Star Wars film jutott eszembe. "Ürítsd ki az elméd!" Nos, bejött a dolog, a zöld felé haladva frissítettem magam. Komoly mászás volt, amit viszonylag hamar magam mögött tudtam. Innen próbáltam elérni Katát, aki ekkor már Krisztiánnal és Tündivel erősödött a sötétben való félelem ellen. Mondtam, még kb. 10 km. és ott vagyok. Ők ekkor pakoltak át mindent az egyik autóból a másikba. (Legalábbis azt hitték!) Felérve a rétre, átmentem a kékre és megcéloztam Drégelyvárt. Tiszta volt az idő, csillagos az ég és egyre több világító szempárral találkoztam. Ami feltűnt, nem volt köztük disznó. Hacsak nem nőttek itt akkorára, hogy mellmagaságba van a fejük. Innivalóból kezdtem kifogyni, még egy fél üveg izo volt nálam, amit a várhoz való mászáshoz tartogattam. A kereszteződéshez érve nem bírtam tovább megittam azt is.

Az apródok útjához érve megint oda szóltam a segítségnek, készítsék a regenerálót és egy Colát, mert kifogytam az innivalóból. Felértem a várhoz és neki indultam a lefelének. 3 hete, amikor világosban voltam itt rövidebbnek tűnt. Most valahogy nem akart elfogyni, mintha futószalagon futnék. Egyszer csak feltűnt egy fény a fák között. Végre itt vagyok. Csomagtartó nyitva, regeneráló bekeverve a kulacsba, Cola Krisztián kezébe, Tündi, Katával kérdezgetik, mit kérek. Nézem az órát 21 óra. "Speróékkal mi a helyzet? - Külön vannak, nem nagyon haladnak.- Remélem nincs baj, világosban sem volt könnyű a patakoknál! Hol a zacskó, amiben a koffeines zselék, a magnézium, a só tabletta van?- Összeszedtek mindent, ami a táskákban volt, milyen zacskóról beszélek?- Ami a csomagtartóban volt az izokra téve, a zseblámpával é az elemekkel együtt! Rá is volt írva Drégelyvár!"

Itt már éreztem baj van!!! Kezdett felmenni a pumpa, kisebb szóváltásba keveredtem Katával. Krisztián közben túrta a csomagtartót, Tündi némán figyelt. Amikor biztossá vált nincs itt a zacskó, Kata és Tündi elkezdtek kalácsot kenni nutellával és a maradék sajtot is becsomagolták. Krisztián közben ruhát keresett nekem, mert kiderült a hosszú futónacim is a másik autóban maradt. A száraz alá ruhám meglett, felvettem még egy száraz csapatmezt és egy termo felsőt. Közben elkezdtem fázni, de a száraz ruha megtette hatását. A cipőt megkönnyebbülés volt levenni és bár a másik nem száradt meg teljesen, a betétet külön megszárították. Száraz zokni kompressziós szár, a háromnegyedes nacit nem akartam vissza venni, mert nedves volt a levegő meg hűs. Szóltam Krisztiánnak keressen egy nadrágot, kéne valami száraz. A nyári rövidet megtalálta, ez is több a semminél. Elkezdtük összeszedni mink van. Nekem gyomoridegem, amiért nincs semmi.

Öltözés közben próbáltam lehiggadni, (Ez valószínű sikerült, mert Kata később azt mondta, teljesen nyugodtan indultam tovább.) persze ezt én nem észleltem akkor. Zsákot megtöltöttük, egyik félliteres kész, a másik töltésénél kiderül lukas. Na, még ez is! Két zselé és két szelet maradt az előző 108 km-ről, 3 db elem volt még nálam biztos, ami biztos, legalább ennyi, a becsomagolt sajt és a nutellás kalács, két félliteres kóla és két félliteres izo. Száraz meleg sapi, kesztyű és egy csősál, amit a zsákhoz kötöttünk ideiglenesen. Nos, ennyi, amit vittem az utolsó szakaszra. Úgy tűnt mintha egy szekrény lenne a hátamon. Egy rövid aszfaltos rész után balos letérő a kék négyzetre, ami jó kis mászás. Csalóka ám sötétben menni, nem igazán tudtam érzékelni mikor mi jön. Mennyi lesz a futható rész, érdemes egyáltalán elkezdeni futni, vagy inkább spóroljak. Annak ellenére, hogy sokat időztem a kocsinál volt még majdnem 14 órám a 30-ból.

Tudtam nem lesz gyerekjáték, hisz előttem a Kámor, a Nagy- Mána-bérc, a Csóványos és ugyan nem látszik annak, de a Fultán-kereszthez sem egyszerű 140 km után felmászni. Ami még nehezítette a dolgot, 3 hét alatt annyi levél lehullott a fákról, hogy az ösvényeket a fák között nem lehetett látni. Szóval indulás a Kámorra a sárgán. Kis futás, sok séta. Az idő fogy a kilométerek nem. Sajnálom, hogy nem látni semmit, innen is óriási a kilátás. Lefelé óvatosa, de azért haladósan próbálok menni. Az ágak, kövek, levelek között nagyon kellet figyelni. Rövid lefelé után, ismét mászás majd elindulok megint Királyháza felé. Innen pedig egy végtelennek tűnő felfelé ismét a Nagy-Mánára. Iszonyat nehéz volt, úrrá lett rajtam az álmosság, ráadásul jött az egyik legnehezebben járható szakasz. Kidőlt fák tömkelege, meredek oldalazós részen, az utat nem látni és a jelzéseket is nagyon keresem.

A GPS sokat segített, a helyes irány tartásában. Végre kikászálódtam belőle és elindultam a gerinc felé. Gyönyörű csillagos volt az ég. Amitől a legjobban féltem eddig nem következett be, remélem ezután sem fog. Nincs köd sehol! Persze az, hogy itt nincs, nem jelenti, hogy a Csóványoson sem lesz. Még a gerinc előtt egy őzet és egy borzot riasztok meg az útról. Csodálkoztam is, olyan volt, mint amikor két szomszéd beszélget az utcán. Végigérve a gerincen, komoly koncentrálásra volt szükségem a lefelében. Meredek, köves, vízes, tele levéllel. Három hete itt lefutottam, igaz száraz volt és világos. Nem baj, megoldom! Leérve a patakhoz, megint ébernek kellett lennem. Hozzáteszem a legjobbkor jött, olyan volt, mint egy adrenalin fröccs. Gondolkodni, nézelődni, hogyan és hol tudok átkelni. Megoldom és indulok a piros háromszögön felfelé. Hát újabb pofon jön!

Kb. 10-20 méterenként kell átkelni a patakon. Egy előnye volt, az álmosság kiment a szememből! Az álmosság, nem a fáradtság! Az utolsó átkelés után jött egy meredek szakasz. A GPS-ben az elemek jól álltak ezért úgy döntöttem, a csúcson a lámpába cserélem, már bevillogott párszor és jócskán gyengült is. De még addig van pár kilométer és nem lefelé. Hirtelen zajra leszek figyelmes, mintha harangoznának. Hallucinálok, vagy mi a fene? Pár másodperc és leesett, az ébresztő szólalt meg a telefonon. Hajnali 3 óra. Előveszem, kikapcsolom, és amikor az orrom elé nézek, mosoly ül az arcomra.

Szinte ugyan azon a helyen, ahol 3 hete lefotóztam a szalamandrát, megint ott egy. Ő lenne? Mintha kijött volna szurkolni! Jót derültem rajta, még percekkel később is. Ezzel is elment egy kis idő. Csaknem akarok felérni, még mindig csak fel és fel. Óriási puffanásra kapom fel a fejem! Nem igazán tudtam eldönteni, lövés volt vagy egy fa tört derékba. Próbáltam az utóbbi felé terelni a gondolataimat, hiszen elég komoly szél fújt. Szerencsére itt is tiszta volt az idő. Egy tisztás mellett, a fák közül 1-2-3-4-8-10 szempár mered rám. Picit távolabb voltak, így nem igazán tudtam őz vagy szarvas. A Muflont és a disznót kizártam ahhoz magasak voltak. Tovább haladtam, nincs már sok hátra. A szél egyre hűvösebbnek tűnt. Gondolom a fáradtság miatt is egyre jobban éreztem a hideget. Végre célegyenes és felértem. Picit fura volt, mert annak ellenére, hogy hajnali 4 volt többet láttam a kilátóból, mint 3 hete, akkor ugyanis 2 méternél nem volt nagyobb a látótávolság a csúcson. Csak úgy recsegett ropogott a kilátó a nagy szélben. Lámpában gyorsan kicseréltem az elemet, egyszerre minden világos lett!

Hajnali 4?????? Akkor van még majdnem 3 és fél órám, hogy a legjobb időn belül érjek be. Ez újabb adrenalint adott. Elindultam lefelé tudtam a kulcsos háztól nehéz szakasz jön. Ennek ellenére sikerült a piros pöttyön elnéznem egy kereszteződést, itt 20-30 métert vissza kellett másznom. Visszaérve a helyes útra tovább haladtam, egész az aszfaltig, itt el a kulcsos ház mellett majd egy éles balossal rá a kék négyzetre. Ez megint egy meredek szakasz, annyi megszakítás volt benne, amíg 3 keresztúton áthalad. Itt már erős volt a gyanúm, valami nem stimmel a méréssel. Úgy tűnt mintha 2 kilométerenként váltana 1-et a GPS.

Felértem! Itt megjegyzem, a Csóványosról lefelé egy szakaszon olyat láttam, amit még a szabadban nem! Nem emlékszem pontosan melyik szakaszon, de előttem állt egy hiúz. Nem hittem a szememnek! Egy darabig nézett aztán kurjantottam egyet, mire ijedten bevetette magát az erdőbe. Nem tudtam hirtelen mit tegyek, hogy reagál majd, ha csak simán tovább megyek.

A hátralévő szakasz, világosban száraz időben 45 perc volt. Persze akkor nem 140 km felett volt már a lábamban. Küldtem üzenetet, hogy elindultam lefelé! A kék jelzés is hosszabb volt, mint legutóbb. Mintha az utolsó 30 kilométert 50-re nyújtották volna. Ráadásul a jobb bokám és a bal térdem kezdett fájni. Sebaj, ahol tudtam futottam, ahol úgy éreztem, sétáltam. Ez utóbbi szerencsére kevesebb volt. Kiérte a rétre, szerencsére nem volt erős a szél. Egy szakaszon itt is dagonya volt, ennek ellenére haladtam tovább. Figyeltem a jobbos lefordulóra, nem akartam itt hibázni. Megvan a zöld, innen már csak ezen kell leérnem Királyrétre. Egy balos, aztán még egy. Na, itt aztán volt élet bőven.

Legalább 10-15 fős vaddisznócsordát zavartam meg. Minden felé szaladtak, szerencsére felém egy sem. Utána jobbos, ez már levitt a patakhoz, itt át a hídon aztán az aszfalton az indulópontig. Az utolsó kilométereken, nem tagadom többször is sírhatnékom támadt. Szerencsére nem tört ki rajtam. Odaérve a kereszteződésbe térdre borultam és vagy egy perc volt mire felfogtam, megcsináltam. Volt ott két lány még Katán kívül, szerintem bolondnak néztek. Kata is meglepődhetett, mert ezt a pillanatot nem fotózta le, már, csak amikor a kürtöskalácsos kocsira ültem.

Kifújtam magam, óvatosan nyújtottam egy keveset. Kata minél előbb be akart ültetni a kocsiba, nehogy megfázzak, de előtte kiszedtem a szükséges innivalót a csomagtartóból. Magnézium, regeneráló, Cola és izo. Hazafelé Csanya már érdeklődött is, mi a helyzet, egyben vagyok e, mondjak pár szót, amit feltehet az oldalra. Az első alkalomnál megálltunk, kíváncsi voltam Speróékkal minden rendben van e! Nem igazodtunk ki a dolgon így otthonról Csabitól kértem infót. Megnyugtatott, haladnak ők is. Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennem és bármilyen módon inspirált, segített, szurkolt. Jól esett olvasni a kommenteket, itthon.

Hát ez volt az én történetem bő lére eresztve.

Aki ennél többre kíváncsi, az az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mail címen jelentkezhet és átélhet hasonló csodákat.

Új hozzászólás

Gyere velünk!

Többféle edzésen és versenyen lehetsz büszke a csapat tagságodra!

Tagság

Legyél csapattag, éld át velünk az élményeket!

Hitvallás

A sportolók, versenyzők számos sportágban tették le névjegyüket a hazai és a nemzetközi versenyeken. Nemcsak eredményeikkel, hanem hozzáállásukkal is példát mutatva.

Mindkét nem és minden korosztály aktívan részt vesz az X2S TEAM munkájában, akár hétvégi sportolók, akár világbajnokok.

Terepfutás, tereptriatlon
Szeretjük és tiszteljük a sportjainkat, akárcsak
Alapító és edző
Az X2S TEAM közös élményindexe messze magasabb, mint a
Elnök (2014-), versenyző
Kalandot, küzdelmet, kihívást keresőként annyira
Maraton, terepfutás
Sokfélék vagyunk, mégis egy csapatot alkotunk. [quote
Versenyző
A csapatban a magyar hegységek állandó

Rólunk

Hírlevelek

Partnereink