phone 

Hungary (+36)

70.70.84.474

Megérkeztünk Sisimiut-ba. 3 nap alatt legyűrtük a 160km-t. Teljesen el voltunk zárva a külvilágtól, se térerő nem volt a táborban, se internet. Talán ennek is volt köszönhető, hogy mindenki összegyűlt esténként a közös sátorban és  beszélgettünk, iszogattunk. Játszottunk.

 Nagyon jó hangulatban telt ez a három nap. A kezdet nagyon nehéz volt, hóviharban rajtoltunk és az első 30km-en szinte végig küzdöttünk az elemekkel, az erős széllel, a szűzhóval és a rossz látási viszonyokkal. Ez nem egy átlagos sífutóverseny, itt van amikor egy-egy szakasz 3-4km-en keresztül emelkedik megállás nélkül. Ugyanilyen lejtők Is vannak teletűzdelve izgalmas kanyarokkal. 

szerda, 25 szeptember 2013 22:25

SALOMON 2014 terepfutó cipők

Ahogyan közeleg az év vége, már láthatóak, megnézhetőek a jövő évi SALOMON terepfutó cipők. Egyelőre még csak interneten és a katalógusokban, de azért vannak bizonyos helyek, ahol már tapinthatóak is.

Mi is jártunk egy ilyen helyen... A legfontosabb újdonság, hogy két teljesen különálló kategóriát vezet be a SALOMON 2014-ben: az egyik a hagyományos terepfutó cipőké, a másik a CITY TRAIL vonalé.

Milyenek is ezek az új cipők?

hétfő, 28 május 2007 11:15

INOV-8 Roclite 285

INOV-8 Roclite 285Vérbeli terepfutó versenycipõ, a leprecizebben kitalált, funkcionális és minden szempontból ideális arra, amire tervezték: rövidebb, hosszabb terepfutó versenyek gyors teljesítése a legextrémebb körülmények között. Azonban nagyon hosszú távra (> 40 km, de ez egyéni) nem javasolt, hiszen a léb kényelme alárendelt szerepet játszik a hatékonysághoz képest, ami egy idõ után elkezd a hatékonysáég rovására menni.
hétfő, 22 október 2007 03:00

Saucony Grid Labyrinth

Image
Labyrinth
A Saucony új területen mutatkozott be a Grid Labyrinth cipõvel. Eddig országúti cipõket gyártott terep tulajdonságokkal, amelyek teljesen be is váltak. Igazi kivétel még a Grid Xterra cipõ sem volt, amely ugyan nagyszerû verseny terepcipõnek bizonyult, de nem edzésre és extrém terepre tervezték. A Labyrinth a ennek versenycipõnek minden jó tulajdonságát egyesíti egy, akár extrém terepen végzett hosszú edzéshez is.

 

Gyere velünk!

Többféle edzésen és versenyen lehetsz büszke a csapat tagságodra!

Tagság

Legyél csapattag, éld át velünk az élményeket!

Hitvallás

A sportolók, versenyzők számos sportágban tették le névjegyüket a hazai és a nemzetközi versenyeken. Nemcsak eredményeikkel, hanem hozzáállásukkal is példát mutatva.

Mindkét nem és minden korosztály aktívan részt vesz az X2S TEAM munkájában, akár hétvégi sportolók, akár világbajnokok.

Versenyző
A csapatban a magyar hegységek állandó
Terepfutás, tereptriatlon
Szeretjük és tiszteljük a sportjainkat, akárcsak
Maraton, terepfutás
Sokfélék vagyunk, mégis egy csapatot alkotunk. [quote
Elnök (2014-), versenyző
Kalandot, küzdelmet, kihívást keresőként annyira
Alapító és edző
Az X2S TEAM közös élményindexe messze magasabb, mint a

Rólunk

Hírlevelek

Partnereink

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)